Location: A világ melyben élünk. email:marketing4@freemail.hu
Hogyan befolyásolja a válság a marketing világát -
2008-12-08, 20:19
Hogyan fog hatni a marketing világára a gazdasági válság? Háttérbe fogunk kerülni vagy épp ellenkezőleg, most lesz ránk inkább szükség. Szerintem az utóbbi. Ti miként látjátok?
Location: A világ melyben élünk. email:marketing4@freemail.hu
válság -
2008-12-08, 21:10
Engedjétek meg, hogy a blogom egyik bejegyzését rakjam be ide (ez nem a reklám helye). Véleményem szerint a jövőben minden egyes ágazatnak nagy hangsúlyt kell fektetnie a marketingre úgy, hogy a piacról származó jeleket és információkat figyelemmel követi.
Pénzügyi válság,gazdasági válság (miként jutottunk idáig)
Már megint a pénzvilág, játszottak, kockáztattak, rövidtávon nagyot kaszáltak, most elbuktak és várják a segítséget (kormányzati válságcsomagok a megmentésért). Nem igazán értem, hogyan kerültünk ide(nem azért mert hülye vagyok, egyszerűen csak azért, mert a történtek a józan paraszti logikával előre láthatóak voltak!).Minden figyelmeztető jel megvolt az elmúlt évek során.
Kezdjük, a 2001- ben az internetes cégek csődje (produktum hiány miatt) teljesen tönkrevágta a tőzsdéket. Folytathatjuk a banki jelentésekkel, amelyek évről évre mutatták a felvett hitelek számának növekedését. Még egy egyszerű dolog, a folyamatosan visszaadott gépkocsik és lakások számának növekedése a visszafizetés hiánya miatt. Figyelmeztető jelek, de senki nem törődött velük, mert az extraprofit számított csak. Sajnos az emberi faj alapjában véve kapzsi (tisztelet a kivételnek) és ha pénzszagot érez, a logikus döntések elillannak a fejéből. Olyanná válik, mint Dagobert bácsi, csak a pénz látszik a szemébe, semmi más.
Komolyra fordítva a szót, ha a jeleket komolyan vették volna, most nem tartanánk itt. Egyszerű biztonsági lépésekkel elkerülhető lett volna a baj. Gondoljuk végig logikusan. Ha évről évre nő a kihelyezett hitelek száma a világon, akkor annak egy idő után el kell érni egy kritikus mennyiséget, ami bedőléshez vezet, hiszen akkor már a hitelt is hitelből fizetik vissza(ördögi kör, nagyon nehéz kiszállni). A sok hitelfelvétel, ami a legtöbb ügyfélnél a státusz szimbólumok hajkurászása miatt jelenik meg(drága autó, lakás, luxus utazások stb.) , a nemfizetés miatt bedől és a vásárolt termék a bank tulajdonába kerül. Ezekben áll a bank pénze, ráadásul értékük folyamatosan csökken. Jómagam közgazdász fejjel, biztosan csúnyán néztem volna arra az emberre, aki az autóvásárlás hitelkonstrukcióját kidolgozta. Szerintem az lebegett a szeme előtt, hogy mennyit nyer a bank, ha az ügyfél új gépjárművet vásárol. Arra nem igazán gondolt, hogy egy rakás járművet kellene eladni a telepről, amiben áll a bank pénze. Jómagam biztos nagyon kemény feltételekhez kötöttem volna az új autó vásárlást. 40% önrész és maximum 5 éves futamidő. Most biztos sokan felháborodnak, akik a cikket olvassák (fogyasztók, bankosok) de nézzék meg az érem másik oldalát is. Abban az esetben, ha a kedves ügyfél a részletfizetés hiánya miatt visszaadott járművek(1,2, éves autók, az egyik autóértékesít vezető ismerősöm mondta, hogy az 1 éves autók a legjobbak, mert már a lehetséges hibái kijöttek) közül vásárol annak 5-10%-os önrésszel már elvihető a gépjármű akár 5-7 éves futamidővel. Mi lesz az eredmény. Rövidtávon kisebb profit, viszont hosszútávon nagyobb. A telepeken lévő járművek száma csökken, a bank visszakapja a pénzét ráadásul a kockázat is csökken, mindemellett a vevő is jól jár, ha a piaci ár alatt vásárol pár százalékkal. Most mondhatnánk, hogy ez igaz, de embereknek mindig új kell és ráadásul az autókereskedések is csődbe kerülnek. Egyetértek, de a mostani állapotok mellett is ez várható. A pénzügyi válságot követi a gazdasági válság, ami véleményem szerint súlyosabb lesz, mint gondolnánk. Nézzük a folyamatokat. A bankok legtöbb esetben a kölcsönöket lakásvásárlásra, gépjárművásárlásra, vállalkozások fejlesztésére és áruvásárlásra adta. Most csökken a hitelkihelyezés, aminek a vesztese az építőipar, gépjárműipar (jelei már vannak, folyamatos leállások az autógyártásban) és az ezekhez tartozó szolgáltató ipar illetve beszállítói kör. Ezen vállalkozások legtöbbje elbocsátja dolgozóit(az életbemaradáshoz ezt teszik a vállalatok mindig), ami megemeli a munkanélküliek számát, így csökken a háztartások fogyasztása. Leginkább a mindennapi termékekre fog helyeződni a kereslet(számlák kifizetése, élelem és ruhavásárlás).A csökkenő pénz visszafogja a turizmust, szórakozást és még számos egyéb területet. A vállalkozások vegetálni fognak és a fejlesztéseket minimálisra fogják csökkenteni(a túlélés lesz a cél), ami a gazdaság lassulásához fog vezetni. REMÉLEM NEM LESZ IGAZAM,és lesznek olyan okos emberek, akik megoldják ezt a problémát. Véleményem szerint, mindenkinek (vállalkozások, háztartások, állam)csak akkor szabad a következő lépést megtennie, ha a jelenlegi helyzete stabil és abból meg tudja tenni a következő lépést, ha nem és egy kicsit is inog, el fog esni. A hitel adása és felvétele nagy kockázattal jár, vegyük figyelembe a döntéseink során.
Location: A világ melyben élünk. email:marketing4@freemail.hu
Most jön el igazán a vörös óceán ideje. -
2009-01-13, 22:05
Biztos vagyok benne, hogy most nagy szükség lesz a kreatív marketing szakemberekre, mert a bratyi munkatársak miatt sokan a csőd szélére fognak kerülni. Az tudja majd kivédeni a válságot, aki gyorsan gondolkodik, kreatív és képes a piac minden egyes rezdülésére gyorsan reagálni. Aki nem annak marad az ár háború. Ahogy Mactom mondta az egyik hozzászólásában, fontos, hogy a marketingnek több területén is legyél jó egyszerre!
Location: A világ melyben élünk. email:marketing4@freemail.hu
2009-01-15, 21:32
Quote:
Originally Posted by ChrisDry
Anno olvastam válságmarketinget meg válságstratégiákkal foglalkozó könyveket, szerintem ezeknek lesz szerepük.
Nagyon fontos szerepe lesz a jó Pr-nak, a kreatív reklámoknak (ideje lesz szakítani a langyos vízben való ücsörgéssel) és a jól kialakított vállalatirányítási rendszereknek. Apropó a vállalati stratégia kialakítása is fontos szerepet fog játszani.
Kreatív emberekre lesz szükség, nem pedig manipulált agymosáson átesett robotokra.
Location: A világ melyben élünk. email:marketing4@freemail.hu
Turizmus -
2009-01-17, 11:50
Véleményem szerint, már a turisztika területén is készülni kellene a válságra, mert ott is érezhető lesz. Nem is kicsit. Kevesebbet fognak az emberek költeni utazásra. A tíz napos utak helyett, szerintem 7-8 napos utazások lesznek kelendőbbek.Ha így folytatjuk,azt is megéljük, hogy az emberek ismét vissza fognak szokni az autóbuszos kiutazásra, a repülő helyett.
Jó marketinges, aki kreatív, most nagyot szakíthat
Fene tudja. Nálunk egyáltalán nincs válság. Máskor ilyenkor a fű sem nő, most meg nem győzzük a melót, meg az árajánlat írást... már másfél hónapja halogatjuk a következő kampányt, de nem merjük elindítani, mert nem bírjuk feldolgozni az árajánlatkéréseket...
Úgy hogy szerintem kicsit túl van spirázva ez a válság dolog... egyedül az van bajban, aki agyon hitelezte magát és hitelből fizeti a hiteleit, mert most nem fog hitelt kapni, de gazdasági szempontból jó is ez így, eddig sem ők jelentették a vásárlóerőt, hacsak a bankoknak nem. Az exportáló cégeknek meg kifejezetten előnyös a jelenlegi devizahelyzet, ők erős növekedésbe, beruházásokba kezdtek, már akik a környezetemben vannak. Tehát szerintem ne éljétek bele nagyon magatokat ebbe a válság dologba...
Location: A világ melyben élünk. email:marketing4@freemail.hu
Túlspirázott válság? -
2009-01-18, 08:54
Igazad van egy bizonyos szintig! A válságot valószínűleg te nem érzed(most még) Azok az emberek érzik majd leginkább, akik nagy vállalatoknál dolgoznak a gépsorok mellett. Nem vetted még észre, hogy a menedzsmentet csak a legvégén rúgják ki. Visszatérve, az emberek elbocsájtásával az állam kevesebb adott zsebel be és a munkanélküliség is nagyobb lesz. Egyre több embernek kell majd segélyt adni, amit az adóból származó bevételkiesés miatt, rajtad, rajtam és a többi emberen fognak behozni. A nagyobb adók a vállalatokat a kiadások csökkentésére fogják sarkalni, ami tovább fogja generálni ezt a kört.
"Túl van spirázva"nem, csak még az elején vagyunk(apropó, most hallom a híradóban, hogy áfa emelést emlegetnek, akkor máris szegényedett mindenki - 5 % al)
Location: A világ melyben élünk. email:marketing4@freemail.hu
2009-01-31, 11:20
Érdekes lesz, ha az áfát, megemelik. Nekünk marketingeseknek érdemes lesz odafigyelni az alábbiak miatt.
Ha bevezetik a 2-3%-os áfa emelést, akkor a következőkkel kell szembe néznie az államnak (véleményem szerint ráfizetés lesz a vége).
Köztudott, hogy az áfa mindenütt jelen van. Akár számlákról vagy szolgáltatások igénybevételéről beszélünk. Röviden, fogyasztást befolyásoló tényező. Abban az esetben, ha az áfát megemelik a fogyasztás összességében csökkenni fog, hiszen kevesebbet fog érni a pénzünk, ezáltal nem tudunk annyi termék megvásárolni, mint előtte.
A tervezett 2 - 3%-os áfa emelésből, jó esetben csak 1, 5%-ot tudhat majd a zsebében az állam, a kevesebb megvásárolt áru miatt. Most lehetne azt mondani, hogy az állam akkor jól járt, hiszen tudta növelni a bevételét. Ez teljes mértékben igaz, de ez a bevétel el is olvad, hiszen ennek a gazdaságpolitikai lépésnek a vonzata a kínálati oldalra is hatással van. Hogyan? Lássuk. Az emberek kevesebbet fogyasztanak, ami visszaveti a kínálatot, aminek köszönhetően kevesebb terméket állítanak elő. Ez azt jelenti, hogy a vállalatok elküldik a dolgozóikat, hiszen a kapacitás kihasználtság csökken (már a hazai autó-előállításnál is megfigyelhetjük a jelenséget) és nincs szükség ennyi alkalmazottra. Itt olvad el a kormány pluszban bezsebelt bevétele. Miért? Akit elbocsátottak, azok után a munkáltató nem fizet járulékokat, a dolgozó szintén nem fizeti a járulékokat és az adót sem, ráadásul neki munkanélküli segélyt kell fizetni, ha nem talál munkát. Összességében, az állam többet bukik, a kiadása nagyobb lesz, mint az áfa bevételből származó nyeresége.
A mostani hírek szerint csökkenteni akarják, a munkáltatónak a munkavállaló után fizetendő járulékait a munkahelymegtartás céljából. Jó ötlet, de nem elég, hiszen a kínálat így is csökkenni fog és a fent említett tényezők akkor is bekövetkeznek.
Mindezek, most az ország belső gazdaságát érintik, de ha elfogadják a rendeletet, akkor a külgazdaságot is érinteni fogja, hiszen a magas áfa kulcs (akkor hazánkban lesz az egyik legmagasabb) a versenyképességünket is rontani fogja, más országokkal szemben.